Szolgáltatások



Szerződéskötéssel vállaljuk


  • Szakmai illetve tevékenységi és szolgáltatói felelősségbiztosításunk a vagyonvédelem területén alvállalkozóink tevékenységének ellátásával összefüggésben, és a bizonyítható hiányosságaiból bekövetkező károkért kártérítési felelősséget vállalunk,
  • szolgáltatásaink szakszerű teljesítéséhez megfelelő képzettséggel és gyakorlattal rendelkező munkatársak biztosítását, akik a vonatkozó törvényi előírásoknak és a feltételeknek megfelelnek,
  • munkatársaink részére megbízáshoz szükséges technikai eszközökkel, felszerelésekkel való folyamatos ellátását, ezekről a megbízás teljes ideje alatti gondoskodást,
  • munkatársaink jóváhagyott feladatjegyzék (őrutasítás, szolgálati utasítás) szerinti munkavégzését, szükség szerint kockázatelemzési javaslat kidolgozását,
  • személy- és vagyonőrök részére rendszeresített formaruha és megkülönböztető jelzés (arcképes kitűző) biztosítását,
  • őrzött objektum területén Checking System járőrellenőrző rendszer telepítését annak frekventált helyein úgynevezett kontrollpontok kihelyezését, amely interneten keresztül ellenőrizhetővé teszi munkatársaink éberségét, valamint az óránkénti, vagy félóránkénti előírásszerű járőrfeladat ellátását,
  • a járőrözésekről naprakész információt kapunk az erre a célra kialakított szerverünkre, amin keresztül 24 órában megfigyelés alatt tartjuk biztonsági őreinket,
  • a járőrözések eredményéről e-mailt tudunk küldeni megbízóink részére, amin láthatóvá válik az előző napi valamint éjszakai járőrözés megtétele a meghatározott járőrútvonalon.




Ugrás az oldal tetejére